| |
Amikor az MAA meg akart indítani egy folyóiratot az egyetemi hallgatók részére, én is be lettem vonva a megbeszélésekbe. Így alakult, hogy már a „Premier” számban 1993 őszén ott volt a rovatom 5 feladattal, és attól kezdve minden számban 5 új feladatot és a régebbiek megoldásait közöltem. Munkámba négy ifjabb matematikus barátomat vontam be, de sajnos egyikük sem merte vállalni a rovatot, amikor én feladtam azt, mert újonnan felvett felettesem ilyesmit nem támogatott. Murray Klamkin vette azt át, majd tőle Andy Liu, kik mindketten jó barátságban voltak velem.
Azidőtájt érett meg bennem a gondolat, hogy itt az ideje a nyugdíjba menetelnek. Feleségem támogatta elképzelésemet, melyet rövidesen sikerült meg is valósítanunk. Röviddel utánam ő is búcsút mondott munkahelyének, a Columbia House vállalatnak, amely hajdanában hanglemezeket gyártott, és 1999-ben Colorado-ban telepedtünk le. Fenn a hegyekben, csaknem olyan magasan, mint valaha Nagy-Magyarország legmagasabb csúcsa volt a Magas-Tátrában. Akkor még két fiunk, Adam és Eric, élt a közeli Denverben, de most már csak Adam él itt, a többi három „gyerek” három más államban telepedett le.
Eredetileg az volt a tervem, hogy nyugdíjas éveimet főleg családkutatás töltöm ki, de nem múlt még el év anélkül, hogy valamilyen matematikai programba be nem kapcsolódtam volna. Ezeket még rövidebben fogom vázolni a következőkben, évenkénti stílusban:
|